AKKOR

Okés, mivel ilyen nagyon rendesek vagytok, hogy jöttök, belinkelem. Ez még csak a taglista első fele, de igyekszem <333

http://mintamennybenugyafoldonis.blogspot.hu/

Ha már itt nem tetszik valamelyikőtöknek szóljon o.o - komolyan, nem akarok újabb blogot kezdeni már most- XD

FIGYELEM --> BLOGHELYVÁLTOZÁS

Sziasztok!

Sajnálom, de be kell zárnom a blogot... nem szeretnék belemenni, hogy miért. Elég hosszú és parttalan történet, most már túl vagyok rajta de vége van. 

Ám lesz egy új. Nagyalos-Démonos, ugyanilyen Larry-s, de nem egyedül írnám, hanem a legjobb barátom, Nada is segítene, egymás közt felosztanánk a szerepeket és egy fejezeten belül mindkettőnk nézőpontjából menne a történet. Lenne rá érdeklődő? - Ha nem, akkor is elkezdjük, és majd hátha valaki odatéved, csak ha nem érdekel senkit ide már nem linkelem be- 

Örülnénk, ha jönnétek, komolyan :$

Na, valaki?

Tik-Tak jár az óra

Hopp O.O késés... de bocsánat, év vége van, és vergődök, meg nem mászom ki a depiből szóval... ilyen az élet. remélem, azért nem köveztek meg. Komolyan... de aki szeretne rám vetni egy téglát, annak leülök egy padra, nyugiban könnyebb célozni ;)

Amúgy lehet elmélkedni a folytatáson, és lehet véleményt nyilvánítani, ki kinek a mie, és ki mit csinált a kiesett időben, mert közeledik az éjfél...

"Még a legfeketébb szív is ver."

4. levél 2. rész

Jeges hideg volt, én mégis a tengerben úsztam. Vacogtam, szám kékké vált a hidegben. Ügyetlenül botorkáltam kifelé, de mintha mézben mozogtam volna, húzott minden vissza, egyre mélyebbre, de kiküzdöttem magam a partra. Reszkettem egész testemben, összehúztam magam, az ég sötét volt felettem a felhőktől, tompa villámlások az ég redői közt, villámlik. Mintha folynának a csontjaim, és én csak ordítani akarnék a fájdalomtól. Ki fűrészel a gerincemen? Egy teherautó parkolt volna le lapockáim közt, úgy sajgott, képtelen voltam felállni, hasogatott mindenem, nem kaptam normálisan levegőt. Csak az ég szürkéjét láttam magam felett, és egy világító pontot, ami mintha közelített volna, egyre gyorsabban, a fény három felé vált, egy fiú volt, hosszabb hajjal, angyal szárnyakkal, vörös foltokkal rajta, eszméletlenül zuhant felém, nem tudtam arrébb menni, nem tudtam üvölteni, a szemem is alig bírtam nyitva tartani. Valahogy tudtam, hogy mikor leér hozzám, fájni fog. Belém csapódott, olyan elemi erővel, hogy beljebb nyomódtam a homokba. Ekkor szakadt ki belőlem az ordítás, kínzott, mintha a szívemet markolta volna meg valami. Bugyborékolva ömlött számból valami sötét én pedig remegtem a kíntól, de mintha le lettem volna kötözve. Mellkasom megemelkedett a nedves homokból, majd a sötétségbe zuhantam vissza. Mikor magamhoz tértem puszta helyen voltam, egy fűszál sem, csak a kihalt táj az elszáradt földdel. Borús volt az ég, a nap halvány sugarai képtelenek voltak áttörni a felhőrétegen. Ügyetlenül álltam fel, kezem automatikusan az oldalamra csúszott, véreztem, de nem találtam ebben semmi furcsát, vagy meglepőt, egyszerűen tudtam, hogy ott az a seb. Reszketve araszoltam előrébb vörös foltokat hagyva magam mögött, hülye hangokat hallottam, aztán megint az a villanás, és elterültem a földön, a fejemet hasogatták a hangok „ Ébredj fel”, „Gyere vissza” , „ Muszáj felébredned”. Aztán az egyik rám ordított én pedig felordítottam, a hangja jeges penge volt elmémben, megemelkedtem, át a felhőkön, bele a fénybe.

Hörögve ébredtem fel, de csak magamhoz tértem, a szememet nem tudtam kinyitni, mintha össze lett volna varrva a szemhéjam, és a szám is. De ezt hamar megoldottam, mert olyan fájdalom ébredt fel gerincemben, hogy nem bírtam ki hang nélkül, és azonnal számba is haraptam. Egy kéz máris kezemre tévedt.

-         Te jó ég, felébredt! – Szólalt meg egy döbbent hang, és azonnal felismertem. Federico… de mit keres itt? Mit akar tőlem? És én hol vagyok?! Elkezdtem mocorogni, de a végtagjaim képtelen voltam arrébb tenni, ami kifejezetten megdöbbentett. Tévelygő ujjaim bőrt találtak csuklómnál… le voltam kötözve. Forró ajkak érintették  szintén égő homlokom, egy nagy kéz simult arcomra, hüvelykujja szájam szegletében támaszkodott.

-         Fiam, úgy aggódtam – Motyogta az elcsukló hang, én pedig már teljesen összezavarodtam. Hogy én az ő fia??? Miről beszél?! ám ahogy arrébb húztam vállam, mintha egy kés szúródott volna bordáim közé, és nekem könnybe lábadt a szemem. Lassan pislogva néztem fel, a fény szinte elvakított, de szerencsére Fede a nagy részét leárnyékolta arcával. Olyan imádattal nézett rám, ami megijesztett.

-         Ne mocorogj, eltört a gerinced – Mikor? De hogyan? Arra emlékszem, hogy Hazzával voltam az ágyamban, de aztán semmire és most azt állítja, eltört a gerincem?! Csak hülyéskedik, ugye? De nem… ahol voltam, az határozottan egy kórház, olyan szag is volt benne, mint egy kórházban. értetlenségem látván kiegyenesedett a férfi.

-         Mikor rád találtam a parton voltál, félig a vízben feküdtél, és beszéltél, ébren voltál, de nem voltál magadnál, össze-vissza hadonásztál… mármint… nem, de nem is tudom, kapartad a homokot. Szóval hívtam mentőt, szerintük nagy mennyiségű alkohol és drog volt a szervezetedben, és leestél a szikláról. – Teljesen hülyének néztem, de ahogy lejjebb tévedt a tekintetem, láttam, hogy az egész testem valami fura merevítő szerkezetben van, még a nyakam is. Te jó ég… mi a fene történt velem? Semmire nem emlékszem.

- De maga miért van itt? És miért mondta, hogy a fia vagyok? - Nyöszörögtem nehezen, és reszelősen vettem a levegőt, hányingerem volt már a fájdalomtól.

- Mert az vagy, Louis

___________________________________________________

Őszintén szólva ennél a levélnél megakadtam... az egész történetben ez döbbentett meg mindig a legjobban. A jégszívű Federico egy olyan fiú apja, mint Louis? És akkor mi van a halott szüleivel? Mi történt pontosan? hogy került oda, ahova? És ki lökte le? Azt ne mondják, hogy véletlenül tévedt arra Fede... ugyan, nem tollas a hátam. A világ nem ilyen tökéletes... Mintha Louis egy álarcosbálon táncolna, ahol egyedül ő nem viselne maszkot, mindenki más szerepet játszik, van szerelem, csalás, hazugság. De egyszer eljön az éjfél, az álarcok lehullanak, és eldől, ki marad talpon, és kin fog átgázolni a táncnép, ahogy menekül az égő kastélyból, melyet ők gyújtottak fel.

Mi történik?! I. rész

Bocsáénat a késésért, és, hogy ez ilyen rövid :S Ihletválság, de próbálkoztam :// Köszönöm a komikat, sokat segítettek, komolyan, remélem, azért tetszeni fog ez a gyengus fejezet :$

4. Levél

Azt hitte, hogy még alszom s megölelt

s én mozdulni se mertem, félve, hogy

felébredek és álomnak remélve,

hogy ébren vagyok... és húnyt szemmel és

mozdulatlanul és remegve tűrtem,

hogy karjaimba fészkelje magát.

(Szabó Lőrinc)

Úgy mentem haza, hogy semmi kedvem nem volt az élet nevezetű témához. Egyszerűen csak el akartam tűnni a süllyesztőben, bedaráltatni magam, vagy nem is tudom. Még a dolog Pietroval is elég szánalmasan gyenge érvnek tűnt ahhoz képest, amennyi szívást nyújt az életem. Sajgott mindenen, miközben végigvonszoltam magam a forró, szűk utcákon, amik mintha meg akartak volna fojtani. Közel voltak a falak, a nap véres fénnyel ment le, és fulladozó érzésem volt. Miközben mentem, húztam ujjaim végét a kőfalon, halkan, hümmögve dudorásztam valamit, csak, hogy ne aludjak el, míg haza nem értem. Este kilenc volt, nyáron olyan sokára kezd végre lebukni a nap. A telet sokkal jobban kedveltem. A sötét éjszakákat, mikor nem kell besötétítenem, hogy aludhassak egy jó hosszút.

Csend volt otthon, ez megdöbbentett, de nem szóltam, nem próbáltam kideríteni, hol van a bátyám, vagy bárki más. Elmentem, lezuhanyoztam magamról a sót, már nagyon viszkettem. Kimondhatatlanul fáradt voltam, mintha mindenemen tonnányi súlyok lógtak volna. Megtörölköztem, friss alsót húztam, ami csípőmről lógott le, és egy szétsportolt, kopott, tépett, vörös felsőt, majd visszabotladoztam a szobámba. Még ködös agyamig is eljutott; valami nagyon megváltozott. Én nem sötétítettem be, a takaró fel volt hajtva, mintha csak engem várna a puha matrac. Bizonytalanul néztem körbe, szinte segítséget kérve, de nem láttam senkit. Egészen addig, míg át nem ölelt valaki hátulról. Erős karok zárták körbe felsőtestem, a tulajdonosuk is nagyobb lehetett nálam, éreztem leheletét nyakamban, mentol illata volt. De nem csak valamilyen mentol, ez nagyon jellegzetes, csak egy rágónak lehet ilyen kellemes illata. Nagyon drága, és… Hazza nagyon szívet melengetően tudja rágni.  Ekkor éreztem csak meg a göndör fürtök csikizését fülemen. Hazza volt az, aki mögöttem állt, és nekem nem volt elég erőm semmihez. Hogy ellépjek, megforduljak, ránézzek. Igazából, talán ha nem fogott volna olyan erősen, lehet, össze is csuklottam volna.

Ajkai apró csókokat hagytak fülem mögött, kiszakadt belőlem egy sóhaj, már nem bírtam nyitva tartani a szemem, így csukott szemmel simultam karjaiba. Egyik kezével félrehúzta felsőm széles nyakát, hogy az leesett fél vállamról, karom közepéig. Telt ajkai a felszabaduló területre simultak, nyakam vonalát követték ütőeremnél megszívta puha bőröm, mire megremegtem karjaiban, ő csak erősebben fogott. Vállam is végigpuszilta, keze közben felsőm alól kilátszó mellkasomon simított végig. Elolvadtam karjaiban, szívem hevesebben dobogott, de nem tudtam magamhoz térni az álmosság kemény karjai közül. Halkan kuncogott mögöttem, majd finoman maga felé fordított, én nagy nehezen ráemeltem pillantásom. Szép volt, egy angyalnak láttam magam felett, ujjai csípőmet fogták, ujjával fölhúzta állam és lágy csókot hintett elnyílt ajkaimra.

-         Hm, talán legközelebb – Mondta játékos mosollyal, és gyengéden elkezdett tolni, egyre beljebb a szobámba, az ágy felé. Elterültem rajta, mint egy zsák. Félálomban még éreztem, hogy megemeli kicsit a testem, fejem alatt a párna lett hirtelen, majd takarót éreztem, és mégvalamit. Bebújt mellém. Maga felé vonta testem, oldalra fordult, ahogy én is, csak így tudok aludni. Lábával az enyémet a sajátjai közé vonta, az övé combomon volt, magához ölelt, fejem csupasz mellkasához simult, orrom finom bőrébe nyomódott kicsit, kezem akaratlanul simult felkarjára, kuncogva fúrta fejét mogyoróbarna hajamba.

-         Aludj, kisherceg – Súgta, én pedig csak elmosolyodtam, és már aludtam is biztonságban, a karjai közt.

Mikor felkeltem még ott volt. Döbbenten néztem tökéletes arcát, izmos felsőtestét. Itt aludt velem egész este… magától. Ez valami csoda, más nem lehet. A redőnyön átszűrődő kis fénypamacsok ott világítottak hibátlan bőrén. Akarva-akaratlan nyúltam előre és simítottam végig őket. Erre mocorogni kezdett, majd kinyitotta szikrázó zöld szemeit, és rosszfiús mosolyt villantott rám.

-          Jó reggelt, Tommo – Megrezzentem és elmosolyodtam.

-         Jó reggelt, de te hogy…- kezdtem volna bele, mikor befogta a szám saját ajkaival. Felsóhajtottam. Te jó ég, mit művelek… maga alá fordított, megemelte csípőm, hogy összeérjünk, és éreztem. Csak nem akar most velem lenni? De hát nem is jártunk, meg semmi és én csak… teljesen össze voltam zavarodva. Viszont ahogy ajkai lejjebb tévedtek nyakamra, ellazultam alatta, imádtam, mikor ott kényeztetnek, hajába túrtam és kiszakadt ajkaim közül egy gyenge sóhaj.

Segítsen

Bocsánat, de nagyon megbetegedtem, meg más gondok is akadtak, lehet, ritkábban fog fejezet jönni, hamar meg kéne gyógyulnom :S bocsánat!

 3. Levél

Sötéttel jelöltem mindent,

Ami öl, ami sajog, ami fáj,

Életem térképén elolvadt a hó,

És koromfekete lett a táj.

(Ally Condie)

  Fásult, üveges tekintettel mentem el a paptól, hazamentem, nem tudom, miért, nem akartam látni Liamet, de a lábam mégis oda vitt. Idegennek éreztem magam, vagyis a hely volt ismeretlen, rideg. Nehezen kaptam levegőt, fura, száraz zihálás volt. Betoltam az ajtót, mögötte teljes csend. Viszont mikor becsukódott máris Niall robogott le a lépcsőn.

-          Niall, nem besz… - próbáltam, de fejet rázva került ki.

-         Nem megy, sietek – Vetette hátra válla fölött és otthagyott. levettem a cipőm, beljebb indultam, Zayn a konyhából botladozott ki.

-         Zayn esetleg b…- Be se fejezhettem, neme intett, felkapta a szandálját.

-         Fáradt vagyok – Vetette oda nekem válla fölött és ő is elment. A szorító érzés szívemnél csak erősödött. Teljesen egyedül voltam. Bementem, minden tiszta kupi volt. Mint egy gép, olyan monotonon álltam neki rendet rakni, először a nappaliban. A párnákat visszatettem, a kaját kis seprűvel felszedtem, aztán felmostam. ez történt a konyhában is. Elindultam fölfelé. Éppen időben értem fel, hogy lássam, Hazza félmeztelenül jön ki Liam szobájából, kócos haja mintha belenyúlt volna a kettőhúszba, úgy állt szanaszét. Dermedten dőltem neki a falnak, utat engedve neki, a parkettát nézve. Liam és ő, ő és Liam. Elvette tőlem? Bátyám ki is jött, szórakozottan csapott rá Hazza fenekére, aki nyelvet öltött, majd lement, és hallottam, hogy csapódik az ajtó.

Bátyám nevetgélve nézett utána, majd megfordult. Mintha csak most látott volna meg, döbbenten nézett rám, lehajtottam a fejem. Vállat rándítva ment el mellettem, én pedig akaratlanul fordultam utána.

-         Szeretsz, Liam?- Kérdeztem rá, mire megállt, és csábító mosollyal fordult meg pár pillanat múlva. Lassan lépkedett közelebb, én a falhoz simultam kicsit riadtan. Mikor hozzám ért keze megmarkolta oldalam erősen, mire felszisszentem, fájt. A körmével húzta fel felsőmet, gerincem vonalát követve, majd ujjai hegye bordáimon szántott végig, egészen míg elért kettő közé, és ott erősen nyomta be ujjait. A fájdalomtól felnyögtem, könnybe lábadt a szemem. A heget bántotta, amit az egyik deszka baleseten szereztem, ami után pár hetet a kórházba kellett töltenem. Még mindig rendesen fájt. Közelebb hajolt, orra a fülem előtti részt horzsolta.

-         Kételkedsz bennem? – Érdeklődött csevegő hangnemben, de én éreztem a fenyegetést alatta, na meg még nem vette el az ujjait. Megráztam a fejem, mivel szó nem jött ki kiszáradt ajkaimon. Mosolyogva hajolt közelebb, és vadul mart rá ajkaimra, szinte tépte őket. Fájt, és megpróbáltam eltolni, de nem ment, és csak azt értem el, hogy erősebben harapott meg, vérzett a szám, ekkor lépett el. Teljesen megsemmisülve csúsztam le a földre, mikor elfordult és otthagyott. Remegő ujjaim sajgó számhoz vezettem. Forró folyadékot éreztem, elhúzva a kezem pedig vörösek voltak. fejem a falnak döntöttem és sírva fakadtam. Nem tudtam, mi történik. Én szerettem Liamet, úgy, ahogy csak tudtam, a bátyámként, a barátomnak, ő mégse vett egyikbe se igazán. Lehet, igaza volt a papnak, és én csak egy lábtörlő voltam neki. Feltápászkodtam, elmentem a mosdóba és megmostam a számat, fogat is mostam, lezuhanyoztam, aztán fürdőnadrágban elindultam a várfal felé. lesétáltam a hosszú lépcsősoron, majd leterítettem a törölközőt és felmásztam újra a lépcsőkön. A fal mellett haladtam egyre beljebb, míg el nem értem egy olyan szakaszra, aminek már a széle teljesen a víz fölé magasodott. Közelítettem, lenéztem a semmibe. Magasan voltam, még soha nem ugrottam ilyen távolból. De most. Neki futottam, nagyot ugrottam. Mintha pár pillanatig lebegtem volna, aztán a gravitáció nagyot rántott rajtam, és én csak összehúztam magam, egy gigantikus bombában csobbantam be a vízbe. Fájt rendesen, mindenemben megéreztem, de jó volt ez így. Mikor leértem a fenékre nagyot rúgtam, és zihálva buktam ki a felszínen. Messze voltam a cuccomtól, ráérősen kezdtem el úszni, rendesen vettem a levegőt. Reméltem, hogy a vízben fogok tudni gondolkodni, de nem így lett. Teljesen kiürült a fejem, csak a fájdalom és a düh volt meg bennem, meg a magány érzete. Tényleg mindenki utál. Kimásztam, nem töröltem meg magam, vizesen, kezemben a törölközőmmel és papucsommal, mezítláb indultam el a forró kőlépcsőkön, melyek durván voltak megmunkálva, fájt a lábamnak. A kockakövek sem voltak jobbak. átvágtam a fél városon, míg el nem jutottam a templomig. Tartottam magam, lassan mentem be. Csak a gyümölcsárus néni ült bent, és a pap. Nem törődtem a nővel, előrementem. Lépteim halk, cuppogó hangot adtak a márvány padlón, ahogy nedves talpam hozzá tapadt. Mindenemből csöpögött a sós víz, marta a szemem is. Mikor elértem a paphoz, mintha csak csettintettek volna, összetörve roskadtam térdre, lába elé, fejem térdére hajtottam, és ott folytattam a sírást, ahol abbahagytam legutóbb. Igen, most mindenki mondhatja, hogy bőgőmasina vagyok, gyerünk. De képzeld el, hogy rájössz, hogy mindenki, aki addig körülötted volt, és azt hitted, szeret, utál, kihasznál, és te végig egyedül voltál a végtelen ostobaságodban, vakságban, nem vetted észre, hogy egyedül vagy a tömegben.

  Pietro elvette a törölközőt, hajamat, vállamat, hátamat kezdte megtörölni, ezzel leszedve a sós cseppecskéket, majd finoman simogatott. Fájt mindenem, még soha nem éreztem ennyire árvának magam.

-         Segítsen, kérem… nem akarok egyedül lenni – Suttogtam rekedten a papnak, ruhájába kapaszkodva. Egy ideig csendben volt, majd kicsit lejjebb hajolt, ujjai vizes fürtjeim közé tévedtek, beléjük markolt és feljebb húzta a fejem. Engedelmesen néztem fel rá.

-         Nem leszel fiam, itt leszek mindig. Megmondom, mit kell tenned, de akkor azt csinálod, amit mondok – Megint láttam azt a sötétséget a szemében, ami megijesztett tegnap is, de bólintottam, mire elengedett, és megint csak finoman simogatta hajam, nem tépte vagy húzta.

-         Jól van. Akkor tényleg minden a legnagyobb rendben lesz – Hallottam a hangján, hogy mosolyog és ez megdöbbentett. Nem keltem fel, maradtam a hideg kövön előtte, nézve a padlón táncoló fényeket, melyeket a színes üvegablakokon átsütő nap rajzolt a földre. Volt valakim végre.

Mit gondolsz...?

Na,. mivel ellenvetés nem érkezett... itt a következő rész!

és hozzáteszem, hogy a végéig nem nagyon fog látszani, hogy Larry sztori, de higgyétek el, hogy az lesz :$ addig meg... hát egy sötét történet, remélem, azért tetszeni fog <3

2. Levél

A sóhajország árnyán

Laktam egyedül, árván,

Lelkem mocsár volt, mély magány.

( Edgar Allan Poe)

-         Gyere, meghívlak egy fagyira – Ajánlotta, én meg természetesen boldogan mentem utána. Semmilyen fagyinak nem tudtam ellenállni, már a gondolatára is összefutott a nyál a számban és felkaptam a fejem.

-         Jövök! – Mondtam rögtön és felkaptam a telefonomat. Együtt mentünk a szűk utcákon, nagyjából csendben voltunk, hallgattuk a madarak hangját. Nagyon meleg volt, mindenki fürdőruhában rohangált, rajtam is csak egy fürdőnadrág volt, ellenben Pietron. A fekete meg még szívja is a meleget.

-        Nem lesz rosszul? – kérdeztem mikor árnyékba értünk. Kicsit volt csak elviselhetőbb az idő, szinte semennyivel. Nem is értettem, minek hordja most is, meg lehet bolondulni.

- Nem, szinte nem is érzem a meleget – Mosolygott és hamarosan meg is érkeztünk a kis fagylaltoshoz.

- Jó napot, két nagy poharas fagyit szeretnénk, nekem egy eper és egy vanília és… Louis, te mit kérsz? – Kérdezte hátra fordulva, én meg elbambultam kicsit a sok íztől, pedig már megszokhattam volna igazán, a tizenhat évem alatt, de mindig elkápráztat. Csak akkor eszméltem fel, mikor megfogta a vállam, kicsit megijedtem, de ahogy beazonosítottam, hol- merre vagyok, felnéztem rá.

- Hm..? – Nyögtem ki a kérdést, mire mosolyogva túrt bele a hajamba.

- Milyen ízt kérsz? – Ismételte meg, én meg még jobban elakadtam, hogy választanom kell.

- Hát… mondjuk kérek nutellát és citromot – Válaszoltam, ugyan a két íz nagyon távol áll egymástól, nekem mégis tetszett. Előbb fizettem, mint a pap, nem akartam, hogy bármit is fizessen, ha már én lelkizek neki, akkor meghívhatom egy fagyira szerintem. Elfele mentünk, mikor először megszólalt.

- Ez nem volt helyes, nekem kellett volna fizetnem – Nézett rám, én meg vállat rántottam.

- Nem lényeges, meg szerettem volna hívni – Sóhajtva rázott fejet, mintegy lemondva a további vitáról. Hálás voltam, nem akartam ölre menni egy kis fagyi miatt. Haza kellett már mennem, így elköszöntem barátomtól, és lassan, szinte vánszorogva megindultam. Közben az árnyakat néztem, elképzeltem, hogy kis manók laknak bennük, és ha belelépek, elkapnak. Ezzel elszórakoztattam magam hosszan, persze elég bölcsis mulatás volt, de jobb nem jutott eszembe. Végül sajnos meg is érkeztem a házunkhoz, egy csalódott sóhajtással nyugtáztam ezt a tényt, az üres fagyis poharat a kiskanállal együtt kidobtam a szemétbe, és bementem.

Liamék otthon voltak, elfintorodtam. Remek. Benyitottam, próbáltam csendben bezárni magam után az ajtót, elég kevés sikerrel, azonnal meghallottam testvérem hangját.

-         Öcsi ma itt alszanak a haverok, csinálj melegszendvicset! – Kiabált le fentről, én pedig fáradtan másztam át az előszobán, hogy neki essek a szendvicseknek. Egy ideig egyedül voltam, már a tízedikkel voltam kész, mikor egy halk hang szólalt meg mögöttem, ijedtemben rámarkoltam egy tűzforró szendvicsre, feljajdultam, de megfordultam.

-         Szereted Liamet? – Kérdezte a szőke fiú, és felült a konyhapultra. Egy almát rágcsált,a  végénél járt. Vállat vontam válaszként. nem akartam megmondani, hogy nem, még bemártana. Nem tudtam, mennyire bízhatok meg bennük.

-         Hát… én szeretem Zaynt – Vallotta be olyan hangon, mintha csak azt mondta volna, vett egy kiló narancsot. Elgurult az állam, megsemmisültem, összezuhantam, elsápadtam és elvörösödtem. És ha ez még nem lett volna elég, folytatta!

-         És Hazzát? Hazzát szereted? – Azt hittem, mentem összecsuklik alattam a lábam. Szélesen elmosolyodott.

-         Gondoltam, szinte kifolyik érte a szemed – kuncogott, és hátba veregetett.

-         A mi titkunk marad, ahogy a zaynes is… jó volt valakinek elmondani – Mosolyogott rám szélesen és összeborzolta a hajam, majd kidobta a csumát és elment. Köpni-nyelni nem tudtam hirtelenjében, csak felpróbáltam a szivárvány összes színét. Zayn és Niall… Hazza és én… na nem, inkább az első, sokkalta reálisabb. Nem is tudom, mi járt a fejemben, mikor elképzeltem őt meg engem. Abszurd.

Bevittem nekik a kaját, kerültem a pillantásukat, elhúzódtam Liam keze elől, nem akartam, hogy hozzám érjen. Aztán felmentem a szobámba rajzolni. Sok mindent rajzoltam már le, de a legtöbbször Hazzát, nagyon élveztem, hogy emlékezetből vissza tudom adni minden vonását, fürtjei állását, gyönyörű mosolyát. Hamar elaludtam, de előbb rendesen elraktam a rajzot, hogy Liam ne találhassa meg, bár mindig én takarítok, szóval annak a veszélye, hogy egy alapos porszívózásnál akadjon bele, elég elenyésző, sőt, semennyi.

Hajnalban kimentem megnézni a napfelkeltét a várfalról, már akkor meleg volt, vékonyan voltam öltözve, néztem az éledező városkánkat. Imádtam ezt a helyet, és a szüleimet is. Csak az eredetieknek talán jobban örültem volna. Ahogy tekintetem végigvette a házakat, melyeket kedvessé és széppé tett a nap fénye, végtelen melegség árasztott el. Aztán a templomra néztem. Hosszú árnyékot vetett a szűk utcákra, ahonnan én néztem, a sötét oldalát láttam. Megborzongtam a látványtól, nagyon kellemetlen volt, mintha valami rosszat néztem volna. Éppen fordultam volna el, mikor a harangtoronyban megláttam egy fehér ruhás alakot, aki nekem integetett. Kicsit összeszorult gyomorral, de visszaintegettem.

Egy óra múlva már együtt ültünk és néztük a várost, mindketten mézes kenyeret ettünk.

-         Louis… szerintem nem kéne engedned Liamnek, hogy olyat tegyen, amit nem akarsz, és hogy parancsolgasson neked. Komolyan. Semmivel sem vagy kevesebb, mint ő. Csak mert kisebb vagy… nem kéne ugráltatnia, nem így gondolod? – Kérdezte, én pedig elkezdtem fészkelődni.

-         Nem… én… szívesen segítek neki – Böktem ki. gyűlöltem, ha ezt feszegeti. Nem akarom, hogy Liam megtudja, hogy ilyeneket mond Pietro, nem szeretném, hogy egymás ellen legyenek.

-         Igen, de tudod, van különbség segítés és a között, hogy mindent megteszel helyette, míg ő csak ül. De mit gondolsz, miért bánik így veled? lehet, arra gondol, hogy te kevésbé vagy tagja a családnak, mert nem az igazi szüleid. Lehet, hogy kevesebbnek tart téged ezért? Vagy mert nincs annyi barátod? Esetleg, mert hagyod magad? Az is megeshet, hogy csak simán egy árva kis hülyének tart, akinek nincs tehetsége ahhoz, hogy kiemelkedjen a többiek közül, és ezzel akar segíteni. Hogy ne érezd, mennyire magányos vagy. És szánalmas, hogy nem veszed észre magadtól. Mit gondolsz? – Rá se néztem. Csak lefelé a toronyból. A sírás szélén tántorogtam. ilyet gondolna rólam Liam? Ennek tartana? Azért csókolgat és ölelget, mert megszán? Kicsit se szeret? Teljesen összezavarodtam, nem tudtam válaszolni, csak a keserűség nőtt bennem, ahogy úgy éreztem, igaza van a papnak, és vak vagyok. Túl vak, mindig utált.

-         persze, lehet, nem így van, és tévedek – Vont vállat szórakozottan és mosoly játszott ajkain. Elültette bennem a gyanakvást és a fájdalmat. Engem figyelt, de nem mondott semmit, nem nyugtatott meg, és nem mondta, hogy nem vagyok az. Csak ült és nézte a felkelő napot olyan büszkén, mintha valami nagyba sikerült volna belevágnia. Én is arra fordítottam a fejem. és akkor, életemben először magányosnak, tehetségtelennek, hülyének és árvának éreztem magam. És rendesen átvágottnak.

 _________

Így utólag már nagyon világos, sajnos túlságosan is, de a tanár úr biztosan megérti… okot kerestem, miért olyan velem Liam, amilyen. Úgy éreztem, megtaláltam, de ez csak egy éles szúrás volt a szívemben.

FIGYELMEZTETÉS

Na jó emberek, akkor kéne tisztázni pár dolgot!

Páran számon kérték rajtam ezt az egy fejezetet, úgy, mint, hogy hogyan írhatok én ilyesmit, ez nem így van, ilyen nem lehet, ez sértő.  (akinek nem inge nem veszi magára)

Nem blaszfémiának írtam!!!
Szeretném elmondani, hogy nem vagyok hívő ember, de nem vagyok az ellensége sem. Nem akartam rosszat, nem akartam megbántani, megsérteni SENKIT. Ez agy fikció, egyszerűen unatkoztam és kitaláltam. A történetem nincs senki ellen, nem bántásból van

De a sztori ez után sem lesz szebb a papot nézve, sőt! Szóval szeretnék mindenkit megkérni, hogy akit bántanak az ilyen dolgok, ne olvassa tovább, ne érezze megbántva magát, mert esküszöm, nem ellenük találtam ki. és ha erre igény van, nem írom tovább. megpróbálok kitalálni új történetet, ha vártok sokat. 

Nem igazán tudok mit kezdeni a helyzettel, bevallom, fel se merült bennem, hogy ezt bárki is maga ellen veszi, én csak egy izgalmas történetet akartam. Megdöbbentett, hogy a nem kommentelők, akikkel utána beszéltem sértettek voltak. Akkor kérlek titeket, mondjátok meg, most őszintén, mert akkor nem írom tovább. Komolyan, nem szeretnék bántani senkit. 

Most kérdezem, fáj nektek, hogy a pap nem tisztességes? 

( és nem is lesz az!!! Sőt, ő negatív szereplő!!!!!)

Ha új történetet szeretnétek, azt is megértem.

xx Lora